Lesz ez még így se! (As Good as It Gets)

Ez a nagy erejű, igényes film, mely sok jelenetében a fintor mögé bújtatott elejtett pillanatokkal érzékletesen megmutatja egy ember jobbá válását: igazi művészet. Melvin (Jack Nicholson) hóbortos alak, a gyerekek, a kutyák réme, a szomszédok életének megkeserítője és a pincérek bosszantója csak az irodalomnak él. Kétségtelenül ő a világ egyik legkiállhatatlanabb alakja, akinek beteges mániáitól mindenki a falra mászik. Talán örökre meg is maradna mogorva magányában, ha szomszédját, Simont (Greg Kinnear) a széplelkű festőművészt ki nem rabolnák, és felismerhetetlenné nem vernék. De Simon kórházba kerül, és bájos kiskutyája - aki korábban Melvin jóvoltából már belülről is megismerkedhetett a szemétledobó rejtelmeivel - egyedül marad. Simon erélyes műkereskedő barátja (Cuba Gooding Jr.) nyomós érvekkel győzi meg Melvint, hogy ő az egyetlen, aki gondját viselhetné az ebnek.  Az embergyűlölő Melvin steril kis világát másfelől is veszély fenyegeti, Carol (Helen Hunt), a bájos pincérnő személyében.  Melvin kétségbeesetten igyekszik fenntartani jól bevált elviselhetetlenségét, de ez egyre kevésbé sikerül neki. Három különös sors szálai futnak össze, és egy röpke hétvégén megtapasztalják a mindennapi valós és álgondok mögötti élet napos oldalát. James L. Brooks hatalmas sikerű vígjátékában Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtja: a mániákus, kiállhatatlan manhattani író szerepét rá szabták.

A célszemély (Person of Interest)

A célszemély (Person of Interest TV series ) nagyon jó sorozat! Van belső üteme tartása, nem teljesen törésmentes, de minden a helyén van. A sorozatot az informatikai, a kriminalisztikai hiányosságok és az időkezelés pontatlanságai nem gyengítik. És nem csak azért, mert ha bármelyik sorozatot boncolgatjuk, elemezzük - a fenti szempontokból - mindegyik feje ugyanabba a zsákba hull. A Person of Interest-ben a kompozíció nem bicsaklik meg, és ez, a rengeteg sorozat közül az „alkotások” felé tartó kis csapatba emeli!

Tegnap éjjel (Last Night)

A Tegnap éjjel (Last Night) című film, a főszereplők: Keira Knightley, Eva Mendes, Sam Worthington és Guillaume Canet - a forgatókönyvet írta és rendezte Massy Tadjedin - riszálás mentesen, dermedt bénultság nélkül érzékelteti az emberi kapcsolatokban a szerelemben erjedő változásokat. Miről is szól a film? A házasságban és a szerelemben előforduló „félrelépésről”, a félrelépést megelőző vágyról, a bizalomról egy visszavonhatatlan döntés megszületéséről. A film története egyszerű, egy fiatal és jómódú New York-i pár egy éjjelre különválik. A férj szereti a feleségét, a feleség szereti a férjét, de a férj üzleti útra megy a vonzó kolléganőjével, miközben a feleség összefut egy régi szerelmével. Egyszerre, ugyanazon az éjjel esnek kísértésbe, a csábítás komoly próbája előtt állnak és meg kell hozniuk egy visszavonhatatlan döntést.  A döntés megszületik, azt is tudva engednek a kísértésnek, hogy erre sohasem jöhet rá a másik fél. De egy kérdés marad, mégpedig az, hogy hogyan sikerül elszámolniuk a saját lelkiismeretükkel. A szerelemben, ami végletesen alkatian személyhez kötött, nincs tanács, talán megszívlelni néhány dolgot, néha egyedül maradni és cselekedni, ez esetenként bejöhet! A Last Night jó film, érdemes megnézni, de nem csak azért, mert túlzottan Keira Knightley kedvelő vagyok és ezért a filmjeiről csak nagyon nehezen írnék bármi rosszat!

A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy)

A Bourne trilógia (Matt Damon) lendületes, lüktető, eleven energiával, oxigénnel telített alkotásai után nagyon vártam  A Bourne hagyaték (The Bourne Legacy)  című filmet. Sajnos csalódást okozott ez a film. A kiváló színészek (főszereplők: Jeremy Renner, Rachel Weisz és Edward Norton) egy asztmatikusan lélegző, erőtlen, villámlásmentes produkcióban próbáltak helyt állni. Bántó, mert Tony Gilroy rendezőtől többet várnánk, de A Bourne hagyaték című filmmel most nem sikerült alkotnia.  A Bourne trilógiában megszokott robbanékony hömpölygés is hiányzott csakúgy, mint egy igazi akcióthriller jégárama. Sajnos a forgatókönyv (írták: Dan Gilroy, Tony Gilroy) ötletszegénységét, ritmustalanságát kevéssé lehetett az egyébként nagyon jó színészi játékokkal és a profi kivitelezéssel feljavítani. Talán kimondhatjuk: Bourne film, Matt Damon és egy igényesen megírt forgatókönyv nélkül nem megy! Ez a helyzet.

Modern parancs

Manapság amikor az emberek ideges értelmükkel, mesterséges rendtartások békétlenségében és önismeret hiányában próbálnak sikerre jutni, borítékolható a sikertelenség. De sikeresnek kell lenni, ez az egyik modern parancs. Vagy inkább csak egyszerűen lenni kell, nem megijedni, nem csodálkozni, érezni, hogy minden a helyén van. Nehéz ebben a dologban tisztán látni. De gyakran úgy érezhetjük, ha sikertelenek vagyunk elvesztünk. És azt hisszük, ha nincs siker, beszakad a lábunk alatt a föld. Hajtunk és belebetegszünk, így a legtöbb fiatal és középkorú siker-betegségben szenved. Valamiért a sikert célnak hiszik és fogcsikorgatva, hideglelősen erőlködnek, akarják a sikert. A siker nélkül szégyellik magukat. Pedig a cél egyszerűbb: simán lenni, szerelemben, barátságban, feladatban, erőlködés nélkül, és amikor mindez megvalósul, néha mellékesen jön a siker. Gyakran útszéli helyzetekben is érzünk különös rendet, összhangot, gyönyörködünk, valamilyen többlet és új szempontot kapunk valamihez, ez is siker a javából. De ha az ember nem bír lemondani az anyagi javakról, vagy ha nincsenek körülötte javak és ezt egyféle emberi bukásnak, sikertelenségnek érzi, ez baj. Ha valaki nem keres annyi pénzt, mint amennyit szeretne és ezt képességbeli, jellembeli bukásnak, hibának érzi, akkor lassan, de biztosan megbetegszik. Mit lehet tenni? Tanács nem nagyon van, talán az értelem a műveltség segíthet meg a gyönyör, ha nem vágytalan. Bár mostanság a műveltség meghalt, a nihil és a vágytalan gyönyör él.

Saját alkotásokat létrehozni

Ha egyszerűen csak a fogyasztói magatartást akarjuk alkotóira cserélni (vagy időnként felváltani) az nem művészet, de nagyon jó. Próbálunk a fogyasztás „mint életcél” helyett saját alkotásokig eljutni.  Saját alkotásokat létrehozni (nem imitálni) jó dolog, akár néhány egyszerű alkotó pozíciótól is színesebb, ízesebb, örömtelibb lesz az életünk. A művészetig eljutni, vagy csak bámészkodni tátott szájjal, rosszindulat nélkül, tökéletes süketségben, ebben tehetünk valamit, tennünk kell valamit! Mert a művészet bizonyos reményt ad az élethez akkor is, amikor a filozófia csődöt mond. De milyen a művészetet létrehozó művész és mit tehet? A művész éljen a saját világában, légkörében. Ebben csak egyféle meglepetés érheti, a nehéz feladat csodálatos kalandja. Kapcsolata a társadalommal érzékeny pilléreken nyugszik, sok finom adaptációs folyamaton kell átesnie, hogy a társadalomba integrálódjék. Tudnia kell, hol kezdődik az ő világa merre az otthona mennyi a szabadsága. Vagy mennyire bizonytalan a szabadsága, helyzete és a lehetőségei. Persze lehet, hogy a bizonytalan helyzetekben nyílik meg a művész előtt a szabadság? Ki tudja? Szóval művésznek lenni elég izgalmas kísérlet. Gyerünk, kísérletezzünk!

Déja vu

Nagyon ritkán, de előfordul, hogy az ember egy cselekmény ismétlődésének pillanatát éli meg a jelenben. Nemcsak azt érezzük, hogy jártunk már ott ahol éppen tartózkodunk (egyszer már jártam itt érzés), ugyanígy, ugyanolyan feltétek mellett (persze soha sem jártunk ott), hanem az elkezdődött cselekménynek is már részesei voltunk. Ez a cselekmény ismétlődésének pillanata, ennek megélése, a szavak, amelyeket ki kell mondani, már kimondtuk, a mozdulatot, amit végre kell hajtanunk, már végrehajtottuk (meg van a mozdulat emléke) hihetetlen élmény. A déja vu (franciául: „már láttam”) párszor megtörtént velem, elképesztő volt, mint egy rövidzárlat. A déja vu-t, a tudósok szerint az emlékezet pillanatnyi zavara okozza. Néha az ok, hogy az egyik szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a másikból. Néha, az agy információfeldolgozási szinkronicitásáról, ennek sajátosságairól, eltéréseiről beszélnek. Ki tudja? Mindenesetre sajnálnám, ha csak ennyi, egy paramnéziás jelenség lenne a déja vu!

Egészségpénztári kártyával a patikában

Akinek egészségpénztári kártyája van, tudja, hogy nem fizethet mindent ezzel a kártyával a gyógyszertárakban. Miért nem? Mert ez egyszerű megoldás lenne, a gyógyszertár teljes portfóliójából válogathatnánk! Szeretjük a bonyolultabb megoldásokat. Jelenleg, a gyógyszertári portfólió kb. 80-85%-a fizethető egészségpénztári kártyával. Az egészségpénztári kártyás fizetés lehetősége, egy adókedvezménnyel támogatott vásárlás lehetősége! A fogápolási termékek, a kozmetikumok, a hajápolás, néhány tea és a „természet gyógyászati” portékák egy része (a teljesség igénye nélküli felsorolás), ami kikerül az egészségpénztári kártyás fizetés lehetőségéből.  Jó megoldás-e, hogy ezek a termékek nem részesülnek az egészségpénztári kártyához tartozó támogatásból? Ha Magyarország fogászati, kozmetikai és hajápolási „állapotát” nézem, nem jó megoldás. Ha a „felesleges támogatás” kiáramlását nézem, jó megoldás? 2012-ben már a sportolással kapcsolatos kifizetéseket sem lehetett egészségpénztári elszámolással kifizetni, korábban lehetett. Sportolunk „eleget”, minek támogatni az ilyesmit, meg amúgy is „no sports”, hallgassunk Churchill-re! Végül is, a teljes egészségpénztári támogatást, így is, úgy is elköltjük „valamire”, amire lehet. Akkor meg miért nem lehet a teljes gyógyszertári portfólióból szabadon válogatni, és néha sportolásra költeni? Különösen úgy, hogy az állam az egészségügyi kiadásokra mindössze 12 000 forintot költ fejenként havonta és ebben minden benne van.