Saját alkotásokat létrehozni

Ha egyszerűen csak a fogyasztói magatartást akarjuk alkotóira cserélni (vagy időnként felváltani) az nem művészet, de nagyon jó. Próbálunk a fogyasztás „mint életcél” helyett saját alkotásokig eljutni.  Saját alkotásokat létrehozni (nem imitálni) jó dolog, akár néhány egyszerű alkotó pozíciótól is színesebb, ízesebb, örömtelibb lesz az életünk. A művészetig eljutni, vagy csak bámészkodni tátott szájjal, rosszindulat nélkül, tökéletes süketségben, ebben tehetünk valamit, tennünk kell valamit! Mert a művészet bizonyos reményt ad az élethez akkor is, amikor a filozófia csődöt mond. De milyen a művészetet létrehozó művész és mit tehet? A művész éljen a saját világában, légkörében. Ebben csak egyféle meglepetés érheti, a nehéz feladat csodálatos kalandja. Kapcsolata a társadalommal érzékeny pilléreken nyugszik, sok finom adaptációs folyamaton kell átesnie, hogy a társadalomba integrálódjék. Tudnia kell, hol kezdődik az ő világa merre az otthona mennyi a szabadsága. Vagy mennyire bizonytalan a szabadsága, helyzete és a lehetőségei. Persze lehet, hogy a bizonytalan helyzetekben nyílik meg a művész előtt a szabadság? Ki tudja? Szóval művésznek lenni elég izgalmas kísérlet. Gyerünk, kísérletezzünk!

Déja vu

Nagyon ritkán, de előfordul, hogy az ember egy cselekmény ismétlődésének pillanatát éli meg a jelenben. Nemcsak azt érezzük, hogy jártunk már ott ahol éppen tartózkodunk (egyszer már jártam itt érzés), ugyanígy, ugyanolyan feltétek mellett (persze soha sem jártunk ott), hanem az elkezdődött cselekménynek is már részesei voltunk. Ez a cselekmény ismétlődésének pillanata, ennek megélése, a szavak, amelyeket ki kell mondani, már kimondtuk, a mozdulatot, amit végre kell hajtanunk, már végrehajtottuk (meg van a mozdulat emléke) hihetetlen élmény. A déja vu (franciául: „már láttam”) párszor megtörtént velem, elképesztő volt, mint egy rövidzárlat. A déja vu-t, a tudósok szerint az emlékezet pillanatnyi zavara okozza. Néha az ok, hogy az egyik szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a másikból. Néha, az agy információfeldolgozási szinkronicitásáról, ennek sajátosságairól, eltéréseiről beszélnek. Ki tudja? Mindenesetre sajnálnám, ha csak ennyi, egy paramnéziás jelenség lenne a déja vu!