Tervek

Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? (...) Ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy fél órára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. (Márai Sándor)

Hogyan kell élni és írni...

Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sikerült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot. Csak a halál érzelgés, félelem és oktalan gyávaság nélkül való tudata ad életünknek és írásunknak igazi magatartást. Végzetesen kell élni és írni, tehát nyugodtan, nagyon figyelmesen, egyforma erővel figyelve a világra és önmagunkra, értelmünkre és szenvedélyeinkre, az emberek szándékaira és a mindenséghez való kapcsolatainkra. Ez az egyetlen emberhez méltó magatartás: többet Isten sem kíván tőlünk. S nincs nagyobb bűn és hiúbb kísérlet, mint többet vagy mást akarni, mint amit Isten kíván tőlünk. (Márai Sándor)

Az értelem nem elég...

Az értelem nem elég ahhoz, hogy megértsük önmagunkat vagy a világ tüneményeit: a
lényeges, a csalhatatlan megértéséhez és érzékeléséhez valami más is kell, több, mint
az értelem. Kell hozzá kegyelem is, alázat is, testünknek és ösztöneinknek valamilyen
különösen szerencsés működése, vizsgálatunk tárgyának egyfajta előnyös elhelyezése,
s talán a csillagképek megfelelő alakulása is szükséges hozzá, hogy megértsünk
e földön valamit. Gondolj erre, mikor büszke vagy, mert azt hiszed, érted ezt
vagy azt. (Márai Sándor)

A várakozásról...

Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra – legyen az nő vagy férfi,
barát vagy idegen –, tizenöt percet várhatsz. Aztán menj el. S ha nem tudja magát
jogos ürüggyel menteni, ne keresd többé az ilyen ember társaságát. Haragot vagy
sértődést ne őrizz szívedben, mert ez méltatlan az emberhez. De ne nyújts többé alkalmat
a másiknak, hogy megvárakoztasson. Mert az emberek nyegleségből és gyávaságból
is sértegetik egymást. A várakoztatás is ilyen nyegle sértés. (Márai Sándor)

A szívünkkel is kell élni

De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb,

nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve,

készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni.

Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes

üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a

becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a

világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik. (Márai Sándor)

Arról, hogy mindenben az idő dönt

Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat
a változás törvényének térfogatába állítsd: mert minden „döntés” az időben
kap csak végső tartást és alakot.
Döntsél, de ne olyan föltétlenül! Ne olyan mindenáron! Ne olyan egészen! Add
meg az emberi elhatározásnak azt a játéklehetőséget, amelyre szüksége van, hogy
beilleszkedjék a világba és az időbe, elhelyezkedhessék az emberi szándékok, a változás
törvényei között. Ne akard esküvel, szöggel és kalapáccsal rögzíteni minden
időkre azt, amin az éjszaka és a reggel is változtat valamit, szíved és értelmed is
örökké csiszol, másít, alakít valamit, ma, holnap és örökké. Adj az elhatározásnak
időt és térfogatot, hogy megtalálja igazi helyét és formáját a világban. Döntsél, de ne
nagyon! Döntsél, de ne föltétlenül! Cselekedjél, de ugyanakkor bízz mindent az időre
is. Meglátod, holnapra vagy esztendő múltán, hogy nem te döntöttél, hanem a térfogat,
melyben minden emberi ügy eldől: az idő. (Márai Sándor)

A világi méltóságról...

A világi méltóság aranyfüst és játékpénz; de az emberi méltóság valóság, színarany.
Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte zsebed színarannyal? (Márai Sándor)

Boldogság természetesen nincsen...

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető

értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy

gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé

semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő,

s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök

derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint

vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és

ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek,

utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával

és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem

elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S

erről megfeledkeztek. (Márai Sándor)