Manapság amikor az emberek ideges értelmükkel, mesterséges
rendtartások békétlenségében és önismeret hiányában próbálnak sikerre jutni,
borítékolható a sikertelenség. De sikeresnek kell lenni, ez az egyik modern
parancs. Vagy inkább csak egyszerűen lenni kell, nem megijedni, nem
csodálkozni, érezni, hogy minden a helyén van. Nehéz ebben a dologban tisztán
látni. De gyakran úgy érezhetjük, ha sikertelenek vagyunk elvesztünk. És azt
hisszük, ha nincs siker, beszakad a lábunk alatt a föld. Hajtunk és
belebetegszünk, így a legtöbb fiatal és középkorú siker-betegségben szenved.
Valamiért a sikert célnak hiszik és fogcsikorgatva, hideglelősen erőlködnek,
akarják a sikert. A siker nélkül szégyellik magukat. Pedig a cél egyszerűbb:
simán lenni, szerelemben, barátságban, feladatban, erőlködés nélkül, és amikor
mindez megvalósul, néha mellékesen jön a siker. Gyakran útszéli helyzetekben is
érzünk különös rendet, összhangot, gyönyörködünk, valamilyen többlet és új
szempontot kapunk valamihez, ez is siker a javából. De ha az ember nem bír
lemondani az anyagi javakról, vagy ha nincsenek körülötte javak és ezt egyféle
emberi bukásnak, sikertelenségnek érzi, ez baj. Ha valaki nem keres annyi
pénzt, mint amennyit szeretne és ezt képességbeli, jellembeli bukásnak, hibának
érzi, akkor lassan, de biztosan megbetegszik. Mit lehet tenni? Tanács nem
nagyon van, talán az értelem a műveltség segíthet meg a gyönyör, ha nem
vágytalan. Bár mostanság a műveltség meghalt, a nihil és a vágytalan gyönyör
él.
György Németh, Pharmacist, Writer, Visual Artist, Founder of Szingy Gallery Budapest and Szingy Books, Author of the Szigetingy Philosophy | Németh György gyógyszerész, író, vizuális művész, a Szingy Galéria Budapest és a Szingy Könyvek alapítója, a Szigetingy Filozófia szerzője
2013. március 26., kedd
2013. március 3., vasárnap
Saját alkotásokat létrehozni
Ha egyszerűen csak a fogyasztói magatartást akarjuk
alkotóira cserélni (vagy időnként felváltani) az nem művészet, de nagyon jó.
Próbálunk a fogyasztás „mint életcél” helyett saját alkotásokig eljutni. Saját alkotásokat létrehozni (nem imitálni)
jó dolog, akár néhány egyszerű alkotó pozíciótól is színesebb, ízesebb,
örömtelibb lesz az életünk. A művészetig eljutni, vagy csak bámészkodni tátott
szájjal, rosszindulat nélkül, tökéletes süketségben, ebben tehetünk valamit,
tennünk kell valamit! Mert a művészet bizonyos reményt ad az élethez akkor is,
amikor a filozófia csődöt mond. De milyen a művészetet létrehozó művész és mit
tehet? A művész éljen a saját világában, légkörében. Ebben csak egyféle
meglepetés érheti, a nehéz feladat csodálatos kalandja. Kapcsolata a társadalommal
érzékeny pilléreken nyugszik, sok finom adaptációs folyamaton kell átesnie,
hogy a társadalomba integrálódjék. Tudnia kell, hol kezdődik az ő világa merre
az otthona mennyi a szabadsága. Vagy mennyire bizonytalan a szabadsága,
helyzete és a lehetőségei. Persze lehet, hogy a bizonytalan helyzetekben nyílik
meg a művész előtt a szabadság? Ki tudja? Szóval művésznek lenni elég izgalmas
kísérlet. Gyerünk, kísérletezzünk!
2013. február 9., szombat
Déja vu
Nagyon ritkán, de előfordul, hogy az ember egy cselekmény
ismétlődésének pillanatát éli meg a jelenben. Nemcsak azt érezzük, hogy jártunk
már ott ahol éppen tartózkodunk (egyszer már jártam itt érzés), ugyanígy,
ugyanolyan feltétek mellett (persze soha sem jártunk ott), hanem az elkezdődött
cselekménynek is már részesei voltunk. Ez a cselekmény ismétlődésének
pillanata, ennek megélése, a szavak, amelyeket ki kell mondani, már kimondtuk,
a mozdulatot, amit végre kell hajtanunk, már végrehajtottuk (meg van a mozdulat
emléke) hihetetlen élmény. A déja vu (franciául: „már láttam”) párszor
megtörtént velem, elképesztő volt, mint egy rövidzárlat. A déja vu-t, a tudósok
szerint az emlékezet pillanatnyi zavara okozza. Néha az ok, hogy az egyik
szemből néhány ezredmásodperccel előbb érkezik a látott kép az agyba, mint a
másikból. Néha, az agy információfeldolgozási szinkronicitásáról, ennek
sajátosságairól, eltéréseiről beszélnek. Ki tudja? Mindenesetre sajnálnám, ha
csak ennyi, egy paramnéziás jelenség lenne a déja vu!
2013. február 7., csütörtök
Egészségpénztári kártyával a patikában
Akinek egészségpénztári kártyája van, tudja, hogy nem
fizethet mindent ezzel a kártyával a gyógyszertárakban. Miért nem? Mert ez
egyszerű megoldás lenne, a gyógyszertár teljes portfóliójából válogathatnánk!
Szeretjük a bonyolultabb megoldásokat. Jelenleg, a gyógyszertári portfólió kb.
80-85%-a fizethető egészségpénztári kártyával. Az egészségpénztári kártyás
fizetés lehetősége, egy adókedvezménnyel támogatott vásárlás lehetősége! A
fogápolási termékek, a kozmetikumok, a hajápolás, néhány tea és a „természet
gyógyászati” portékák egy része (a teljesség igénye nélküli felsorolás), ami kikerül
az egészségpénztári kártyás fizetés lehetőségéből. Jó megoldás-e, hogy ezek a termékek nem
részesülnek az egészségpénztári kártyához tartozó támogatásból? Ha Magyarország
fogászati, kozmetikai és hajápolási „állapotát” nézem, nem jó megoldás. Ha a
„felesleges támogatás” kiáramlását nézem, jó megoldás? 2012-ben már a
sportolással kapcsolatos kifizetéseket sem lehetett egészségpénztári
elszámolással kifizetni, korábban lehetett. Sportolunk „eleget”, minek
támogatni az ilyesmit, meg amúgy is „no sports”, hallgassunk Churchill-re!
Végül is, a teljes egészségpénztári támogatást, így is, úgy is elköltjük
„valamire”, amire lehet. Akkor meg miért nem lehet a teljes gyógyszertári
portfólióból szabadon válogatni, és néha sportolásra költeni? Különösen úgy,
hogy az állam az egészségügyi kiadásokra mindössze 12 000 forintot költ
fejenként havonta és ebben minden benne van.
2013. február 6., szerda
Az Anna Karenina című filmről
Az Anna Karenina című film nagy élmény, nagyon jó mozi
érdemes megnézni! Igaz a Joe Wright rendezte film kapott hideget, meleget.
Nemcsak azért mert más élménnyel nézi a filmet az, aki olvasta, és az aki nem
olvasta a regényt, hanem, mert Tolsztoj műveit megfilmesíteni alapjában véve
hálátlan vállalkozás. Nehéz az Anna Kareniná-t bő két órába összehúzni, komoly
lecke volt Tom Stoppard forgatókönyvírónak is, de helytállt. Nem több mint ami
szükséges, ez lehetett a mottója. Újszerű a bő zenei aláfestés, talán kicsit
szokatlan is, de bírja a film. A színeszek Keira Knightley (Anna Karenina),
Aaron Johnson (Vronsky gróf), Jude Law (Alexei Karenin), Kelly Macdonald
(Dolly), Matthew MacFadyen (Oblonsky), Emily Watson (Lydia grófnő), Michelle
Dockery (Myagkaya hercegnő), Olivia Williams (Vronskaya grófnő), Alicia
Vikander (Kitty) rendre jól teljesítettek! A kritikákat olvasva Keira Knightley
színészi játéka volt a nagy megosztó. Jó vagy rossz választás volt-e erre a
szerepre, szerintem jó és gyönyörű az Anna Karenina című filmben! Ebben a
titokzatosan érzékletes orosz műben, ahol a történet (banális cselekmény)
mögötti igazi titkok egyszerű fecsegő szóváltásokkal jutnak a felszínre, szinte
kimondani a kimondatlant ez nehéz terep a színészeknek. De Keira Knightley e
tradíciót hordozó Tolsztoj-i műben is érzi a film kívánta játék ritmusát,
lüktetését. Játéka élményt nyújt,
sokszor meglepetéssel szolgál. Keira Knightley fenséges benyomást kelt, lágy
harmonikus szépség, kitűnő arisztokratikus Anna Karenina.
2013. február 4., hétfő
The Expendables 2
The Expendables 2 ( A feláldozhatók 2) készítői megpróbáltak egy füzetes regénybe illő
történetből nemeset alkotni! A jó szereplőgárda hiába próbált mindenbe
belekapni, inkább csak a film tömegcikk jellegűvé válását sikerült elérniük. A
filmben sok minden a helyén van, de néhány gyenge epizóddal a jó színészek
inkább csak a hiúság görögtűzében erőlködtek. A kiváló szereplőkkel egy jobb
történet - talán - sportszerűbb lett volna!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
