A művészet

A művészet olyan objektív tevékenység, amely hat az emberi érzékszervekre, és agyi élvezetet okoz. Szóval a műalkotás és a műélvezet elsősorban élvezet, és nagyon fontos, az objektiválódás, mondhatni a műtárgy, időbeli művészeteknél (zene, színház, versmondás, opera, operett, tánczene, performance, happening, act.) ezt nehéz értelmezni. Utólagos racionalizálás folyamán arra lehet jutni, hogy van egy jól meghatározott agyi állapot, amit műalkotási folyamatnak tekintünk, meg van egy jól meghatározott agyi állapot, amit műélvezetnek tekintünk, és ezek agyfiziológiai eszközökkel nem különböztethetők meg az itt felsorolt állapotoktól és folyamatoktól. A gondolat őse az 1970-ben debütált Berlyne, kanadai agy fiziológus munkáiban, aki két évtizedet meghatározott a művészetpszichológiai gondolkodásban, de minden esetre nem ment el ilyen szélsőségekig a folyamatok meghatározása terén, és nem sorolt ilyen részleteket.

A barbárságról és a bizánciakról

A barbárok uralmát mindig követi Bizánc uralma. Egyfajta emberi, történelmi, az
emberi természet sajátos rendjéből következő törvényszerűség írja elő, hogy a nyers
betörést és hódítást, a zűrzavar átmenetét követi egy túlfinomodott, romlott és mesterkélt
rendtartás, tele szolgai ceremóniákkal, méreggel, gyilokkal és sima beszéddel,
kétrét görnyedt, fülledt udvariassággal és hajbókoló kegyetlenséggel. Ilyen az ember:
hol barbár, hol bizánci. S néha, nagyon ritka időszakokban, egy rendkívüli egyéniség
nevelő szándékú uralma alatt, aki tökéletes törvények szigorát tudja egyeztetni a
méltányosság íratlan törvényeivel, emberivé szelídül; de ezek ritka és múló időszakok.
(Márai Sándor)

Az értelem nem elég...

Az értelem nem elég ahhoz, hogy megértsük önmagunkat vagy a világ tüneményeit: a
lényeges, a csalhatatlan megértéséhez és érzékeléséhez valami más is kell, több, mint
az értelem. Kell hozzá kegyelem is, alázat is, testünknek és ösztöneinknek valamilyen
különösen szerencsés működése, vizsgálatunk tárgyának egyfajta előnyös elhelyezése,
s talán a csillagképek megfelelő alakulása is szükséges hozzá, hogy megértsünk
e földön valamit. Gondolj erre, mikor büszke vagy, mert azt hiszed, érted ezt
vagy azt. (Márai Sándor)

A várakozásról...

Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra – legyen az nő vagy férfi,
barát vagy idegen –, tizenöt percet várhatsz. Aztán menj el. S ha nem tudja magát
jogos ürüggyel menteni, ne keresd többé az ilyen ember társaságát. Haragot vagy
sértődést ne őrizz szívedben, mert ez méltatlan az emberhez. De ne nyújts többé alkalmat
a másiknak, hogy megvárakoztasson. Mert az emberek nyegleségből és gyávaságból
is sértegetik egymást. A várakoztatás is ilyen nyegle sértés. (Márai Sándor)

A szívünkkel is kell élni

De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb,

nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve,

készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni.

Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes

üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a

becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a

világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik. (Márai Sándor)

Arról, hogy mindenben az idő dönt

Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat
a változás törvényének térfogatába állítsd: mert minden „döntés” az időben
kap csak végső tartást és alakot.
Döntsél, de ne olyan föltétlenül! Ne olyan mindenáron! Ne olyan egészen! Add
meg az emberi elhatározásnak azt a játéklehetőséget, amelyre szüksége van, hogy
beilleszkedjék a világba és az időbe, elhelyezkedhessék az emberi szándékok, a változás
törvényei között. Ne akard esküvel, szöggel és kalapáccsal rögzíteni minden
időkre azt, amin az éjszaka és a reggel is változtat valamit, szíved és értelmed is
örökké csiszol, másít, alakít valamit, ma, holnap és örökké. Adj az elhatározásnak
időt és térfogatot, hogy megtalálja igazi helyét és formáját a világban. Döntsél, de ne
nagyon! Döntsél, de ne föltétlenül! Cselekedjél, de ugyanakkor bízz mindent az időre
is. Meglátod, holnapra vagy esztendő múltán, hogy nem te döntöttél, hanem a térfogat,
melyben minden emberi ügy eldől: az idő. (Márai Sándor)

A világi méltóságról...

A világi méltóság aranyfüst és játékpénz; de az emberi méltóság valóság, színarany.
Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte zsebed színarannyal? (Márai Sándor)

Faust a mindent tudni...

Faust a mindent tudni vágyó ember…

„Faust alakjában Spengler a nyugati kultúra legnagyobb jelképét látja, és bizonyára igaza van. A nyugati kultúrát a „fausti ember” építette fel: az az ember, akit semmi sem tud kielégíteni, aki nyugodtan aláírja az ördöggel való szerződést, mert tudja, sosem jöhet el a pillanat, amelynek azt mondaná: maradj! – a fausti ember a végtelenbe törő vágy és akarat. ” (Szerb Antal)

Boldogság természetesen nincsen...

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető

értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy

gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé

semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő,

s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök

derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint

vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és

ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek,

utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával

és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem

elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S

erről megfeledkeztek. (Márai Sándor)

A Budapest közeli faluból...

A Budapest közeli faluból Bp.-re szerettem volna menni, dolgom volt… igaz nem égbe kiáltóan fontos, egyszerűbb elintézni való. De a rossz Bp.-i levegő a szmog (a szerencsétlen időjárási helyzet miatt) bosszantott, hezitáltam az induláson. Érdekes, ahogyan a mindennapok emberi helyzeteit, terveit, befolyásolja, az időjárás… a környezetünk időjárása, a világhoz való viszonyukat gyakran megszabja, legalább annyira, mint valamilyen gond vagy betegség, netán nyomorúság. Mit tehetünk: igazodjunk az időjáráshoz is… ne akarjunk hangulatainknak tökéletes idomárai lenni, képtelenek vagyunk minden időjárási helyzetet uralni… az erőlködéssel csak nevetségessé válunk… amúgy meg a vihar (szmog), másnap reggelre többnyire elvonul… így is lett: másnap, a kevésbé szmogos levegőben útnak indultam és intézkedtem...