A Budapest közeli faluból...

A Budapest közeli faluból Bp.-re szerettem volna menni, dolgom volt… igaz nem égbe kiáltóan fontos, egyszerűbb elintézni való. De a rossz Bp.-i levegő a szmog (a szerencsétlen időjárási helyzet miatt) bosszantott, hezitáltam az induláson. Érdekes, ahogyan a mindennapok emberi helyzeteit, terveit, befolyásolja, az időjárás… a környezetünk időjárása, a világhoz való viszonyukat gyakran megszabja, legalább annyira, mint valamilyen gond vagy betegség, netán nyomorúság. Mit tehetünk: igazodjunk az időjáráshoz is… ne akarjunk hangulatainknak tökéletes idomárai lenni, képtelenek vagyunk minden időjárási helyzetet uralni… az erőlködéssel csak nevetségessé válunk… amúgy meg a vihar (szmog), másnap reggelre többnyire elvonul… így is lett: másnap, a kevésbé szmogos levegőben útnak indultam és intézkedtem...

Mi hát a művészet?

Mi hát a művészet? Nem valami egyszerű dolog, annyi bizonyos. S még nehezebb megtudni ezt a mindent elkeseredetten leegyszerűsítők sokaságának lármája közepette. Egyfelől ragyogónak és magányosnak akarják látni a lángelmét; másfelől felszólítják, hogy legyen olyan, mint többiek. Sajna! a valóság ennél sokkal bonyolultabb. Balzac is éreztette ezt egy mondatában, amely így hangzik: "A lángész mindenkihez hasonlít, és hozzá nem hasonló senki." Ilyenformán áll a dolog művészettel is, amely a valóság nélkül semmi, s amely nélkül nem sokat ér a valóság. S valóban: hogyan nélkülözhetné a művészet a valóságot, és hogyan rendelhetné magát alá neki? A művész annyira választja meg maga tárgyát, amennyire a tárgya őt. A művészet, bizonyos értelemben lázadás a világ ellen, a világ elmúló és befejezetlen volta ellen: célja tehát nem egyéb, mint más formába önteni a valóságot, amelyet azonban meg kell őriznie, hiszen belőle meríti érzelmi töltését. Ebben a vonatkozásban valamennyien realisták vagyunk, és egyikünk sem az. A művészet se nem teljes elutasítása, se nem teljes elfogadása annak, ami van. Egyszerre elutasítás és elfogadás, s éppen ezért nem is lehet más, mint örökösen megújuló meghasonlás. Mindig ebben a kétértelmű helyzetben van a művész: nem tagadhatja a valóságot, de azért örökösen kétségbe kell vonnia azt, ami e valóságban örökösen befejezetlen. Ahhoz, hogy egy csendélet létrejöjjön, egy festőnek és egy almának kell egymással szembeállnia, és egymást kölcsönösen helyesbítenie. Igaz, hogy a formák semmit sem jelentenek a világ világossága nélkül, de az is igaz, hogy e formák is hozzátesznek valamit e világossághoz. A valóságos világ, amely ragyogásával testeket és szobrokat kelt életre, amolyan második fényt kap tőlük ugyanakkor, és ez a másik Fény rögzíti az égbolt fényét. A nagy stílus ilyeténképpen félúton van a művész és tárgya között.  (Albert Camus)

Németh György ~ Az életet nemcsak

Az életet nemcsak átbeszéljük és átcselekedjük, hanem gyakran át is hallgatjuk. A hallgatás is cselekmény, mint a beszéd vagy a tett. Az igazi hallgatás, amikor a világgal kapcsolatos belső öntudatunkról hallgatunk legalább úgy cselekmény, mint a tett. De nem elég hallgatni. Tudni is kell, halálos pontossággal, mi az, amiről hallgatunk…  Németh György, Egy gyógyszerész feljegyzései

A blog írás egyfajta...

A blog írás egyfajta kitárulkozás, talán még szemérmetlen illegetés, riszálás is. Hiszen a blog író „mutogatja” saját gondolatait, véleményét, azaz megosztja a többiekkel. Persze, ha a folyamatot nézzük: ez az egyik módja annak, hogy a blog írás tartalma, akár a blog íróban, amíg írja a blogot, illetve a blogot olvasóban, amíg olvassa a blogot egyfajta lelki-élményt elindíthasson. Valószínű, hogy ezért ezt a kitárulkozást vagy akár áldozatot is érdemes meghozni…

Élet és művészet

 Az élet és a művészet nagy cselekménye nem az, ami velünk történik a világban, hanem az, amit a világ bennünk megmozgat…

A világban mindig van valami, amit nem látunk, mert a világ el akarja rejteni előlünk… de a művész megtalál néha valamit ezekből és akkor megmutatja…

Néhány szó a Homeland című tv sorozatról

A Homeland  (A belső ellenség) című tv sorozat túljutott a 3. évad felénél. Most úgy érzem, valahogy valami hiányzik belőle. Bár az első két évad is ráérősre sikeredett, de a szereplők kitűnősége Carrie- Claire Danes, Brody - Damian Lewis, Saul - Mandy Patinkin és a többiek mind, meg a történet egyre komplexebb mélyítése miatt, izgalmas igazi kémfilm vált belőle. Most a harmadik évad kicsit halad erre, kicsit halad arra. De kezd túlzottan belassulni az amúgy klisémentes és a kifinomult kémfilmek legjobbjára is pályázható történet, noha az alapszituáció valójában nem is eget rengető. 

  

Mindegy várjuk a fejleményeket… és azt gondolom a történet továbbvitelének szálait még megtippelni is szinte lehetetlen… így aztán - kis hiányérzettel - biztosan továbbnézem…

A holnap…

A holnap…   Mi a fontos: a holnap nem igazán fontos, jól tudjuk majd csak lesz valahogy. A tegnap: már nem igazán fontos, ami megtörtént, hát megtörtént, ha volt benne rossz, bosszankodni, dühöngeni felesleges e miatt. A tegnap és holnap között: a ma, ennek örüljünk ezt élvezzük… de azért telhetetlenek ne legyünk, túl sokat ne várjunk…

Egy-két mondat

Magyarország ernyedt, kicsit romlott ország, néha a mérgezés jelei mutatkoznak. Ugyanakkor, ha nem is szellemi mágnes, mégis érdekes, izgalmas ország, sohasem unatkozom…

Az emberek nem akarják a szabadságot, igaz az egyéniség péppé őrlését minden társadalom malmaiban már régóta megkezdték…

Most éppen a kereszténység az, ami a jelen életünkből hiányzik, és úgy érzem az Egyházéból is…

 

Németh György ~ Ötven év felet

Ötven év felett, van valami megnyugtató az életben. Minden van még, az öröm is, a fájdalom is, csak valahogy másképp: minden egyszerűbben és sokkal kevésbé veszélyesen…

Amilyen mértékben távolodsz a világtól, olyan mértékben tudsz közeledni magad felé…  Németh György, Egy gyógyszerész feljegyzései

Így ötven...

Így ötven-hatvan között a világ már kevésbé érdekel, de a viszonyom a világhoz az egyre jobban! Miközben a még hátralévő feladatokat már nem nagyon lehet halogatni, foglalkoztat a kérdés, hogyan éljek? Javítgatva, foltozgatva, nagyon gyorsan sietve, mindent habzsolva, teletömve az életet, vagy egészen lassan, minden fölöslegest, mellékest elhagyva nagy nyugalomban. A válaszhoz az ember többnyire egyedül marad…