2013. december 20., péntek

A blog írás egyfajta...



A blog írás egyfajta kitárulkozás, talán még szemérmetlen illegetés, riszálás is. Hiszen a blog író „mutogatja” saját gondolatait, véleményét, azaz megosztja a többiekkel. Persze, ha a folyamatot nézzük: ez az egyik módja annak, hogy a blog írás tartalma, akár a blog íróban, amíg írja a blogot, illetve a blogot olvasóban, amíg olvassa a blogot egyfajta lelki-élményt elindíthasson. Valószínű, hogy ezért ezt a kitárulkozást vagy akár áldozatot is érdemes meghozni…

2013. december 15., vasárnap

Élet és művészet



 Az élet és a művészet nagy cselekménye nem az, ami velünk történik a világban, hanem az, amit a világ bennünk megmozgat…
A világban mindig van valami, amit nem látunk, mert a világ el akarja rejteni előlünk… de a művész megtalál néha valamit ezekből és akkor megmutatja…

2013. november 20., szerda

Néhány szó a Homeland című tv sorozatról



A Homeland  (A belső ellenség) című tv sorozat túljutott a 3. évad felénél. Most úgy érzem, valahogy valami hiányzik belőle. Bár az első két évad is ráérősre sikeredett, de a szereplők kitűnősége Carrie- Claire Danes, Brody - Damian Lewis, Saul - Mandy Patinkin és a többiek mind, meg a történet egyre komplexebb mélyítése miatt, izgalmas igazi kémfilm vált belőle. Most a harmadik évad kicsit halad erre, kicsit halad arra. De kezd túlzottan belassulni az amúgy klisémentes és a kifinomult kémfilmek legjobbjára is pályázható történet, noha az alapszituáció valójában nem is eget rengető. 
  
Mindegy várjuk a fejleményeket… és azt gondolom a történet továbbvitelének szálait még megtippelni is szinte lehetetlen… így aztán - kis hiányérzettel - biztosan továbbnézem…

2013. október 29., kedd

A holnap…



A holnap…   Mi a fontos: a holnap nem igazán fontos, jól tudjuk majd csak lesz valahogy. A tegnap: már nem igazán fontos, ami megtörtént, hát megtörtént, ha volt benne rossz, bosszankodni, dühöngeni felesleges e miatt. A tegnap és holnap között: a ma, ennek örüljünk ezt élvezzük… de azért telhetetlenek ne legyünk, túl sokat ne várjunk…

2013. szeptember 9., hétfő

Egy-két mondat

Magyarország ernyedt, kicsit romlott ország, néha a mérgezés jelei mutatkoznak. Ugyanakkor, ha nem is szellemi mágnes, mégis érdekes, izgalmas ország, sohasem unatkozom…
Az emberek nem akarják a szabadságot, igaz az egyéniség péppé őrlését minden társadalom malmaiban már régóta megkezdték…

Most éppen a kereszténység az, ami a jelen életünkből hiányzik, és úgy érzem az Egyházéból is…
 

2013. szeptember 1., vasárnap

Németh György ~ Ötven év felet

Ötven év felett, van valami megnyugtató az életben. Minden van még, az öröm is, a fájdalom is, csak valahogy másképp: minden egyszerűbben és sokkal kevésbé veszélyesen…
Amilyen mértékben távolodsz a világtól, olyan mértékben tudsz közeledni magad felé…  Németh György, Egy gyógyszerész feljegyzései

2013. augusztus 17., szombat

Így ötven...

Így ötven-hatvan között a világ már kevésbé érdekel, de a viszonyom a világhoz az egyre jobban! Miközben a még hátralévő feladatokat már nem nagyon lehet halogatni, foglalkoztat a kérdés, hogyan éljek? Javítgatva, foltozgatva, nagyon gyorsan sietve, mindent habzsolva, teletömve az életet, vagy egészen lassan, minden fölöslegest, mellékest elhagyva nagy nyugalomban. A válaszhoz az ember többnyire egyedül marad…

2013. július 28., vasárnap

A fény ösvényei

A fény ösvényei című film becsületes és erős mozi. Az emberi sorsok leírása, az ember belső és külső habitusának ábrázolása egyszerű eszközökkel is teljes hatást kelt. Jó ritmusú nagy emberi közlés. Törőcsik Mari és Cserhalmi György színész „óriások” mellé felnőtt, sőt hab a tortán Cseh Annamária színészi játéka: szikrázó fölény és leheletfinom érzékiség. A film minden alkotójának csak gratulálni lehet. És hiába változik a világ, ez a film minden kor gyermekének ugyanazt tanítja…
Cseh Annamária

2013. július 7., vasárnap

Dexter 8. évad első epizód



Aki 7 évadon keresztül nézte Dexter tevékenységét, a 8. évad első epizódja (A Beautiful Day) után is meghökkenhet. A 7. évad meglepetésekkel teli befejezése után, egy kiérlelt 8/1. epizódot kaptunk. Most, hogy a sorozat utolsó évada következik, drukkolok egy jó befejezésért. Egy sorozat befejezése, mindig pokoli nehéz. Egyébként, ha egy sorozat hét évig tartja a szintet, sikeres, ez már önmagában is elképesztő! A címszereplő Michael C. Hall (Dexter) egyénisége, fellépése, következetessége nagyban húzza a sorozatot, azt gondolom felülmúlhatatlan ebben a szerepben. A Dexter című sorozatnak majdnem minden epizódjában eleven energia parázslik, a „csendes részekben” is, messze kiemelkedik az olcsó, rikító, feltűnést keltő sorozatok tengeréből! Remélem most a 8. évaddal a Dexter című sorozat méltón fejeződik be, és nem egy vérszegény, gyenge befejezést kapunk majd. Ez a sorozat mindenestül és mindenek dacára, a bemutatott borzalmakon túl is a filmsorozatok világában jelentős többletet mutatott! (Persze csak a felnőtteknek.)