Németh György ~ Nyárhajnali ébredések

A Nap még a felébredéssel próbálkozik, de a fák közötti mocorgás-madárcsiripelés visszavonhatatlanul jelzi a reggelt. Ilyenkor nap mint nap elcsodálkozom, hogy milyen szép a nyári reggel: a harmat csillogása a virágokon, a fűszálakon, a bokrok és a fák levelein… Majd az ébredező napsugarak fák között megvillanó fényei kicsábítanak a teraszra - a levegő friss. Igen, mindenben egység és összhang ilyen a nyári reggel... - Németh György – Egy gyógyszerész feljegyzései

Vadvirágok

Estefelé locsolok a kertben. A nap még dühödten villog, nem enged a harmincöt fokos hőségből. Elzárom a vízcsapot. Inkább lemegyek a kert végében csordogáló (esős időben gőgösen hömpölygő) patakhoz könnyedén átugrom. A túlparti mező mintha fittyet hányna az augusztusi hőségre. Az éles sárga fényben nézem a mező virágait, locsolás nélkül is fegyelmezetten virágoznak, sűrűn összeölelkezve, alázatosan és láthatóan boldogan… Majd lassan visszasétálok a kertbe a „civilizált” virágok közé… locsolás közben csodálkozva, megkönnyebbülve kissé irigykedve gondolok a vadvirágokra, igen, a természet rendben van, stabil… - Németh György – Egy gyógyszerész feljegyzései
 

Németh György ~ Blogíró

Gyanítom minden, amiről azt hitte a blogíró, hogy ő észlelte, kigondolta, először meglátta és hatékony rendszerbe foglalta, összefüggésekkel ellátta, azt már más valaki is megtette valahol. Az eredeti, a személyesnek tűnő gondolatok már másnak is eszébe jutottak, már más valaki is leírta valahol ezeket. Lehet, hogy egy önálló eredeti gondolata sem volt a blogírónak, mert amit leírt, azokat már valaki korábban kitalálta, leírta, igaz ezt a blogíró nem tudta, csak sejtette. És ezért van az, hogy gyakran egymásba botlunk. Egyáltalán minek ír blogot a blogíró? Mégis mi a blogírás? Valamilyen villogó zseniskedés, á az biztosan nem! Dünnyögő gyanakvás, az sem. Inkább valamilyen megérzés, megismerés és megértés lassú kiérlelődésének folyamata, talán. Nyomon követése, tükröződése a bennünk megtörtént változásoknak, még ez is lehet.  Vagy csak valamilyen igazságérzetre próbáljuk - elsősorban - magunkat nevelni, és ha véletlenül valaki a blogot olvassa, akkor az olvasót? És ha igen, az igazság ismeretében egyáltalán tudjuk-e az olvasónak jelezni, hogy hogyan lehet nyafogás nélkül élni az életet. Persze beleírni a világ öntudatának hömpölygésébe, ez elég veszélyes vállalkozás és nagy felelősség is. Mindegy, a blogírás valószínűleg - egyszerűen - csak egy sima gyógyszermentes terápia… - Németh György – Egy gyógyszerész feljegyzései