Arról, hogy mindenben az idő dönt

Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat
a változás törvényének térfogatába állítsd: mert minden „döntés” az időben
kap csak végső tartást és alakot.
Döntsél, de ne olyan föltétlenül! Ne olyan mindenáron! Ne olyan egészen! Add
meg az emberi elhatározásnak azt a játéklehetőséget, amelyre szüksége van, hogy
beilleszkedjék a világba és az időbe, elhelyezkedhessék az emberi szándékok, a változás
törvényei között. Ne akard esküvel, szöggel és kalapáccsal rögzíteni minden
időkre azt, amin az éjszaka és a reggel is változtat valamit, szíved és értelmed is
örökké csiszol, másít, alakít valamit, ma, holnap és örökké. Adj az elhatározásnak
időt és térfogatot, hogy megtalálja igazi helyét és formáját a világban. Döntsél, de ne
nagyon! Döntsél, de ne föltétlenül! Cselekedjél, de ugyanakkor bízz mindent az időre
is. Meglátod, holnapra vagy esztendő múltán, hogy nem te döntöttél, hanem a térfogat,
melyben minden emberi ügy eldől: az idő. (Márai Sándor)

A világi méltóságról...

A világi méltóság aranyfüst és játékpénz; de az emberi méltóság valóság, színarany.
Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte zsebed színarannyal? (Márai Sándor)

Faust a mindent tudni...

Faust a mindent tudni vágyó ember…

„Faust alakjában Spengler a nyugati kultúra legnagyobb jelképét látja, és bizonyára igaza van. A nyugati kultúrát a „fausti ember” építette fel: az az ember, akit semmi sem tud kielégíteni, aki nyugodtan aláírja az ördöggel való szerződést, mert tudja, sosem jöhet el a pillanat, amelynek azt mondaná: maradj! – a fausti ember a végtelenbe törő vágy és akarat. ” (Szerb Antal)