A pályaudvar melletti borzalmas étterem avas szagában
üldögélünk Hajnival. Sört iszunk. A vonat egy órát késik. A hideg sör alig
ellensúlyozza a nyári délután forróságát. A kerthelyiség lassan valamilyen
kemenceszerű izzás állapotába csúszik. A napernyő és a közeli fák árnyékadó
képessége a nullával egyenlő. Izzadok. Hajni nem, vagy alig. Tetszik, hogy nem
izzad. Tetszik, ahogy néz, ahogy megérintenek a szemei. Hajni türelmes, ráér.
Huszonöt éves. Nem szaladgál minduntalan különféle célok felé. Néha ugratom: le
fogsz maradni egy csomó dologról. De Hajnit nem zavarja, ha lemarad valamiről.
Azt mondja: meg fogom találni az időt arra, hogy visszamenjek és átéljem. Van
benne valamilyen csodálatos öntudat, szívósság és naivitás. Nem is tudom,
nagyon féltem. Egyszerűen túl tiszta ehhez a világhoz. Néha imádkozom érte.
Igen imádkozom, hogy Isten megvédje a világ gonoszságaitól. Felszállunk a
vonatra. A sör könnyű mámorító hatására a vonat, a mező és a vetés is imbolyog.
Nézem Hajnit és a szerelemre gondolok. Az első szerelem bódulata jut az
eszembe. Milyen is volt? Talán pont olyan, mint most ez. Nevetgélünk,
mindenféle másról beszélünk, de azt hiszem, közben tudjuk az igazat. - Németh
György – Különféle dallamok (RP története)